397.

Hát nem mondom, lehetne jobb is. Minden önuralmam és önfegyelmem próbára tétetik, de mostanában párszor már erősen úgy tűnt, hogy kevésnek bizonyul. De valahogy talpon kell maradni, így vagy úgy, akármi is van, optimális esetben még jó képet is tudok vágni a dologhoz. Bár nehéz, sokszor csak ha megfeszülök akkor megy, vagy akkor sem. Elbeszélgetnék a pár évvel ezelőtti önvalómmal, hogy rendbe tegyem a túlterhelésről, és egyátalán a terhelésről alkotott akkori képem... Másfelől meg, panaszra nincs okom, olvastam valahol, a bölcs nem fél, vagy vonakodik a segítség kérésétől, élek is ezzel, persze lehetőségeimhez mérten igyekszem nem leterhelni másokat. Nem sok értelmét látnám annak, hogy a saját egomat fényezve bukdácsoljak "egyedül", és skandáljam, hogy nincs szükségem senkire. Hamuba sült baromság, az ember ilyen, mind lelki, mind egyéb dolgaiban nélkülezhetetlenül szüksége van másokra. Mindettől függetlenül, ha valaki a kezét nyújtja, nem tépem ki tőből a karját, vagyis próbálok erre is figyelni, mindennek és mindenkinek vannak határai.

Meg azért az igazság az, hogy mégis csak szívesebben vagyok én másoknak támasza, úttörője, akármilyen. Nehéz ezt egyensúlyban tartani, főleg nekem, aki "alkatilag" ambivalensen élek. Kemény tanulási folyamat ez, hogyan és meddig tudok másoknak segíteni, és mikor érek véget, mikor kell nekem az a bizonyos kéz. A gond itt főleg ezzel a részével van, nehezen mondok nemet, ráadásul szellemi beállítottságúként mindenre szeretnék valami értelmes/használható javaslattal előállni, de van amire nem lehet, arról nem is szólva, lövésem sincs sok esetben mik az én határaim(naja, akkor honnan is tudhatnám, hol van másé?). Meg van az is, amikor a másik fél nem vevő erre és fontosabb a saját szenvedése, na igen, könnyebb ebben a pózban tetszelegni, mint mozdulni és tenni, félreértés ne essék, van hogy én is beleesek ebbe olykor, de dolgozom rajta, hogy a felismerés által leküzdjem ezt. Ez pedig valahol a fentebb már említett önuralom kérdése. De ez is lecke, akkor is így szemlélni a dolgokat, mikor azok nincsenek rendben. Nomeg emlékeztetni magam rá, hogy ha akkor és ott még nem világos, ennek is minden bizonnyal van számomra pozitívan leképezhető része, még ha az esetlenebb részem ezt az istennek nem akarja látni. Türelem, majd kialakul.