398. - The Rains of Castamere

The Rains of Castamere


But now the rains weep o'er his hall,
with no one there to hear.
Yes now the rains weep o'er his hall,
and not a soul to hear.

397.

Hát nem mondom, lehetne jobb is. Minden önuralmam és önfegyelmem próbára tétetik, de mostanában párszor már erősen úgy tűnt, hogy kevésnek bizonyul. De valahogy talpon kell maradni, így vagy úgy, akármi is van, optimális esetben még jó képet is tudok vágni a dologhoz. Bár nehéz, sokszor csak ha megfeszülök akkor megy, vagy akkor sem. Elbeszélgetnék a pár évvel ezelőtti önvalómmal, hogy rendbe tegyem a túlterhelésről, és egyátalán a terhelésről alkotott akkori képem... Másfelől meg, panaszra nincs okom, olvastam valahol, a bölcs nem fél, vagy vonakodik a segítség kérésétől, élek is ezzel, persze lehetőségeimhez mérten igyekszem nem leterhelni másokat. Nem sok értelmét látnám annak, hogy a saját egomat fényezve bukdácsoljak "egyedül", és skandáljam, hogy nincs szükségem senkire. Hamuba sült baromság, az ember ilyen, mind lelki, mind egyéb dolgaiban nélkülezhetetlenül szüksége van másokra. Mindettől függetlenül, ha valaki a kezét nyújtja, nem tépem ki tőből a karját, vagyis próbálok erre is figyelni, mindennek és mindenkinek vannak határai.

Meg azért az igazság az, hogy mégis csak szívesebben vagyok én másoknak támasza, úttörője, akármilyen. Nehéz ezt egyensúlyban tartani, főleg nekem, aki "alkatilag" ambivalensen élek. Kemény tanulási folyamat ez, hogyan és meddig tudok másoknak segíteni, és mikor érek véget, mikor kell nekem az a bizonyos kéz. A gond itt főleg ezzel a részével van, nehezen mondok nemet, ráadásul szellemi beállítottságúként mindenre szeretnék valami értelmes/használható javaslattal előállni, de van amire nem lehet, arról nem is szólva, lövésem sincs sok esetben mik az én határaim(naja, akkor honnan is tudhatnám, hol van másé?). Meg van az is, amikor a másik fél nem vevő erre és fontosabb a saját szenvedése, na igen, könnyebb ebben a pózban tetszelegni, mint mozdulni és tenni, félreértés ne essék, van hogy én is beleesek ebbe olykor, de dolgozom rajta, hogy a felismerés által leküzdjem ezt. Ez pedig valahol a fentebb már említett önuralom kérdése. De ez is lecke, akkor is így szemlélni a dolgokat, mikor azok nincsenek rendben. Nomeg emlékeztetni magam rá, hogy ha akkor és ott még nem világos, ennek is minden bizonnyal van számomra pozitívan leképezhető része, még ha az esetlenebb részem ezt az istennek nem akarja látni. Türelem, majd kialakul.

396.

A propaganda egy remek dolog, ha jókor kerül jó kézbe, és "jóra" használják fel. Én sem érzem jól magam a plakátoktól, sőt, de nem is ezért vannak, nem e célból készítem őket. De szép csöndben, ámde annál biztosabban halad az emberiség afelé, hogy csak abból értsen, ha leszaggatják az arcát.

395.

A képre kattintva megtekinthető normális méretben, a szövege sokat mondó pofon nekem, ezért került ki. Az utómunka származik tőlem, a kép eredetije sajnos nem.

394.

Most már dobozban, ami fontos, azon lakat és lakat a számra. Te meg eredj, és csendben élvezz bele a fürdőkádba. Meg ha már itt tartunk, akkor te is.

A nagyfőnök útjai a teljes apátiába vezetnek. Nem értem, és nem is akarom érteni.

393.

Időről időre eszembe jut, hogy mondjak ide is valami nagyot, de idő és érdeklődés hiányában ez a napirendi pont nem kerül sorra. Áradozhatnék éppen az iskoláról, lenne miről, jó hely az, soha jobbat. Aztán ennek kapcsán a pályáról, ahová "véletlenül" sodródtam, tekintve hogy eszemben sem volt grafikusnak szegődni, és láss csodát, ez a szükségszerűség vagy sors csak működik, mert mégis ide keveredtem, ennek hozományaként pedig nem csak a rajz megy egyre jobban, de sok mást is tanultam, kifejlesztettem, javítottam, megértettem és sorolhatnám a végtelenségig.

Introveltáltnak lenni jó, a külvilág létezését elvetni pedig még jobb. Persze olykor fura, hogy nincs szükségem már azokra a dolgokra onnét, amikbe régen "kapaszkodni" próbáltam, hogy mondjam régen ez érdekelt(?), de már ez sem. A C. G. Jung által több ízben(és könyvben) taglalt dolgok mibenlétének belső vizsgálata és megfigyelése, na az viszont valami. Csak mint az alkimisták, szigorúan. Nem mondom, a nigredo korántsem a legkellemesebb hely, talán régóta ebben "élek", de a halál és rothadás új anyagot teremt, egyszóval ezen a fázison is át kell esni az "aranycsináláshoz". A legcsekélyebb mértékben sem tudom itt rosszul érezni magam. Meg úgy általában nem hatnak már ezek, ki volnék én, hogy megkérdőjelezzem azt a zseniális gépezetet, ami a világot működteti és az eseményeket egy nagy logikus egésszé kovácsolja össze? Mert minden összefüggésben áll, és mindennek, de tényleg mindennek van értelme illetve tanulsággal szolgál.

U.i: Még az is lehet, hogy minimálisan, és nem sokat, de "edzeni" fogok. Ami fekvőtámaszokat, illetve felüléseket jelent, egyelőre nem sokat, idővel emelem az adagot. Illetve ha rá visz a lélek, van itt egy park a közelben, kimegyek szabadidőmben futni körbe-karikába.